A Tork 50 éve

A Tork története – innováció, amire büszkék vagyunk

A Tork márka 1968-as megalapítása óta az innováció úttörőinek mondhatjuk magunkat. Ma már olyan rendszereket kínálunk ügyfeleinknek, mint a Tork belsőmag nélküli toalettpapír, amely 98%-kal csökkenti a csomagolási hulladékot, vagy a Tork Xpressnap® amely által legalább 25%-kal csökken a szalvétafelhasználás. Számos piacon olyan csúcstechnológiás megoldásokat is kínálunk, mint a Tork EasyCube®, a világ első adatalapú takarítómegoldása, emellett pedig segítséget is nyújtunk partnereinknek újrahasznosítási és körkörösségre irányuló törekvéseiben Tork PaperCircle® zárt rendszerű újrahasznosítási kezdeményezésünkkel.

Globális vezető márkából piacformáló erő

Megbecsült globális márkaként továbbra is célunk, hogy egyedi innovációkkal bővítsük kínálatunkat, és folytassuk a fenntartható társadalom megteremtése érdekében végzett munkánkat. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy történetünk során milyen termékekkel és lépésekkel hívtuk fel magunkra a figyelmet.
 
From global.png 
 
2018
Márkánk 2018-ban 50 éves lett! Az ügyfeleinkkel létesített szoros partneri viszony eredményeként válhattunk a professzionális higiéniai termékek piacvezetőivé. Most pedig készen állunk arra, hogy átalakítsuk a professzionális higiéniai termékek piacának jövőjét.
 
2017
A Tork PeakServe® piacra kerülése. A termék évtizedek óta az első innováció volt a kéztörlő termékek piacán, és hozzájárul a mosdók forgalmának akadálytalan felgyorsításához a sok látogatót vonzó helyeken. 
 
 
A Tork PaperCircle® megjelenése. A termék a világ első, papír kéztörlőkhöz biztosított újrahasznosítási szolgáltatása.
 
 
2014
A Tork EasyCube® piacra kerülése. Az adagolók hálózatra kötésének eredményeképpen a takarítók és a létesítményfelügyelők pontosan tudják, mire, mikor és hol van szükség: így átalakul a takarítás logikai sorrendje.  
 
 
2010
A Tork Performance adagolócsalád piacra kerülése. Ez volt az első, kimondottan papírtörlőkhöz és tisztítókendőkhöz készült adagolósorozat, amely hozzájárult a munkakörnyezet professzionális, rendezett megjelenéséhez.
 
2009
A Tork Easy Handling® piacra kerülése. Az ergonomikus csomagolórendszer leegyszerűsíti a termékek felbontását, szállítását, illetve a csomagolás hulladékkezelését, emellett pedig új szintre emelte mindezt az ágazaton belül.
 
2000.png 
 

Globális ajánlat minden piaci szegmens számára

Magasabb szintre emeltük adagolóink tudását: új funkciókkal bővítettük ki őket, a globális piacokon pedig továbbra is egyre nagyobb teret hódítunk. Ebben az évtizedben válunk valóban globális piacvezetőkké.
 
2007
A Tork Performance adagolócsalád piacra kerülése. Ez volt az első, kimondottan papírtörlőkhöz és tisztítókendőkhöz készült adagolósorozat, amely hozzájárult a munkakörnyezet professzionális, rendezett megjelenéséhez.
 
2003
A Tork Xpressnap® adagolórendszer piacra kerülése Észak-Amerikában. A termék felülírja a kis tekercses szalvétaadagolókra addig érvényes szabályokat, mivel garantáltan 25%-kal csökkenti a fogyasztást.
 
2002
A QuickDry piacra kerülése. A TAD (Through Air-Dried, levegőátfúvásos szárítási technológia) technika eredményeként a vendégek még gyorsabban, még puhább terméket használva törölhetik meg a kezüket. 
 
1990.png 

Egy vezető márka születése

Vezető szerepünket azáltal érjük el, hogy bővítjük kínálatunkat, és a professzionális higiéniai termékek világában új szintet jelentő innovációkat dolgozunk ki.
 
1995
A Mölnlycke felvásárolja a PWA-t, és vele együtt a következő négy márkát is: Apura, Hotel Exclusive, MAP és Amandi. A vállalat eldönti, hogy a Tork lesz a piacvezető professzionális higiéniai márkája.
 
1993
A fém adagolócsalád bevezetése; a termékek célja, hogy a legnagyobb kihívást jelentő környezetekben is helyt álljanak.
 
1992
A Tork a tissuepapír-gyártó vállalatok közül az elsők között kezd életciklus-elemzést alkalmazni a K+F folyamatok során.
 
1995
A Box 90 adagolócsalád piacra kerülése; a termék dizájnját a híres autóipari tervező, Giorgetto Giugiaro készítette.
 
1980.png 

Érdemi változást hozó rendszerek

Új megoldásaink új területeket és piacokat hódítottak meg számunkra a világ minden részén. 
 
1987
Új megoldásaink új területeket és piacokat hódítottak meg számunkra a világ minden részén. 
 
1986
A Mölnlycke megvásárolja az Edet Bruk papírmalmot, és a professzionális higiéniai termékek piacán elsőként újrahasznosított papírt kezd alkalmazni eldobható termékeihez.
 
1980
A Tork elkezdi meghódítani az Egyesült Államokat. A márka figyelemfelhívó kampányának arca a svéd könnyűsúlyú ökölvívó, Ingemar „Ingo” Johansson.
 
Az 1980-as évek
A Box 80 adagolócsalád piacra kerülése. A különböző színváltozatokban kapható adagolók újdonságot jelentenek a piacon. Az adagolók anyaga áttetsző műanyag, így a vásárlók látják, mikor kell utántölteni.
 
1979
A Tork teljes szappanadagoló-rendszert készít, amellyel belép a mosdók piacára: színre lép az S-Box adagoló, valamint a hozzá való, különböző minőségű – például „extra kíméletes”, „extra erős”, illetve „haj- és testápoló” szappanok.
 
1970.png 
 

Az innovációk története

A Tork márka története 1968-ban, az „All-Tork” törlőpapírral kezdődik. A „torka” szó svédül annyit jelent: „szárítani” vagy „megtörölni”. 
 
1975
Az SCA vállalatcsoport felvásárolja a Mölnlycke vállalatot, megtartja azonban a Mölnlycke nevet, és együttműködést hirdet a gyártási technológiák, a K+F, valamint a rostanyag-beszerzés területén.
 
1973
Megjelenik az M-Box adagoló: egy belső mag nélküli, belsőmag-adagolású rendszer. A termék évtizedekre a legszélesebb körben használt adagolóvá válik a professzionális higiéniai termékek piacán.
 
1968
Megjelenik az első eldobható törlő, az All-Tork, azzal a céllal, hogy kiváltsa a textilruhákat. Ezzel kezdődött az innovációk világában tett utazásunk, amelynek köszönhetően azóta is folyamatosan újraírjuk a professzionális higiéniai termékek piacának szabályait.