Hop-op-riitta-hynninen_800x500.jpg


Soha ne érje váratlanul, ha nyomás nehezedik Önre

A koszos és túlzsúfolt mosdók jelentik a legfőbb problémaforrást a látogatók számára a nagy forgalmú helyeken. A Tork PeakServe® kéztörlő adagolók a létező legforgalmasabb mosdókban is helytállnak, így megkönnyítik a látogatók dolgát. A látogatók így teljes mértékben az eseményre tudnak koncentrálni, és ezáltal a takarítókra nehezedő nyomás is csökken. Olvassa el, hogy a Tork PeakServe miként segíti elő, hogy a kéztörlők ne fogyjanak ki – akár napi ezer látogató mellett sem – a forgalmas HopLop beltéri játszóházban.


Tork PeakServe kéztörlő adagolók használat közben a forgalmas HopLop beltéri játszóházban


Rendkívül sok, évi 1,6 millió látogató keresi fel a finnországi HopLop kalandparkot, illetve közel napi 200 látogató tartózkodik a 22 parkhelyszín valamelyikén. Csúcsidőben, például hétvégén egyetlen parkhelyszínen akár ezer vendég is lehet.

 

2017 és 2018 között a HopLop összes parkhelyszínét felújították. Ennek során kimondottan a sok látogatót vonzó helyszíneknek szánt Tork PeakServe® kéztörlő adagolókat helyeztek ki az egyes helyszíneken. „Az egész napi játék és jókedv mellett a HopLop vendégei elvárják, hogy a helyszínek tiszták és kényelmesek legyenek. A mosdóknak tisztáknak kell lenniük; ezenfelül pedig mindegyikbe kell pelenkázóasztal, szappan és kéztörlő” – meséli Riitta Hynninen, a HopLop üzemeltetési főbiztosa.

 

Sok időt takarít meg a Tork PeakServe® a takarítóknak a raisiói HopLop parkban

 

A HopLop 2018-ban nyitotta eddigi legnagyobb finnországi parkját. A Raisio városában működő park 4200 négyzetméter alapterületű, és tele van csupa izgalmas és mókás dzsungeltematikájú kalandösvénnyel, csúszdákkal, trambulinokkal, sőt, egy óriási labirintus is helyet kapott benne. A park nyitása óta igen nagy forgalmat bonyolít, különösen hétvégenként, amikor reggeltől zárásig özönlenek a látogatók. „A Tork PeakServe® segítségével nem kell a kéztörlők kifogyása miatt aggódnunk. Ha reggel utántöltjük az adagolókat, egészen biztos, hogy a törlők egész nap nem fogynak ki, még a legforgalmasabb napokon sem – állítja Kaisa Niemi, a raisiói HopLop park vezetője –

 

Az általunk használt Tork PeakServe® adagolókból nem fogy ki csak úgy a papír, és emellett megjelenésük is impozáns. A takarítóink is tudják, hogy az adagolókat igen egyszerű utántölteni.” A Tork PeakServe® kéztörlő-adagoló az olyan forgalmas mosdókban is helytáll, ahol fontos a látogatók zökkenőmentes kiszolgálása. HopLop-boy-drying-hands_square.jpg Az adagoló kapacitása egyszerre több mint 2000 darab törlő, utántöltése pedig a tömörített csomagolásnak köszönhetően gyorsan megy. Mivel az adagoló egyszerre egy törlőt ad ki, a törlők tovább kitartanak, és hulladék sem képződik a földön. A Tork PeakServe® garantálja, hogy a takarítószemélyzet a saját feladatával, és ne a kéztörlő adagoló utántöltésével foglalkozzon. Niemi azt is észrevette, hogy a Tork PeakServe® lerövidíti a mosdók takarításához szükséges időt. „Ha nem lenne a Tork PeakServe®, a hagyományos kéztörlő adagolókat folyamatosan után kellene tölteni a forgalmas napokon, amikor a takarítóknak így is több munkájuk van. A mosdóhelyi szolgáltatás színvonala igen jó annak köszönhetően, hogy nem fogy ki a kéztörlő.”

"A Tork PeakServe segítségével nem kell a kéztörlők kifogyása miatt aggódnunk. Ha reggel utántöltjük az adagolókat, a kéztörlők egész nap kitartanak, még a legforgalmasabb napokon is."
Kasia Niemi, a raisiói HopLop park vezetője